Főmenü:
Írások > Cikkek
lsten útjai
Történt, hogy az 1980-as évek második felében döntés született. Az épülő autópálya érinti a Győrújbaráti határt. A pálya nyomvonalába esett a volt nagybaráti papföld. Nosza, gyorsan el kell cserélni a földet a pappal, mert különben az egyház kapja a kártalanításért járó pár százezer forint. Az elhatározást gyors tettek követték. Az értékes föld helyébe adták az egyháznak a kisbaráti templom (temető) melletti, törmelékkel feltöltött területet. A turpisság persze kiderült, de akkor még az elnök és nem az esperes volt az úr. Bántotta a dolog a papot, meg a képviselőket, de tenni nem tudtak semmit.
Teltek múltak az évek, egyszer csak közbe szólt a jó lsten. Szólt Jó lsten az Alexiánus rend egyetlen magyar örökfogadalmasához: -József fiam, kérj engedélyt, és menj Magyarországra ott nagy szükség lesz rátok! Czébán József testvér szót fogadott és a rend jóváhagyásával megérkezett Krisztus Urunk születése után 2003. február 23-án, és elkezdte működését. Mivel a letelepedést megszagolta a sátán, ezernyi akadályt gördített az útjába.
Sok akadályt legyőzött már, de a csanaki telekre nem kapott építési engedélyt, sem bővítési lehetőséget. Ekkor ismét szólt az lsten: -József fiam, menj át Barátiba, találsz ott egy papot és jó szándékú képviselőket,majd ők segítségedre lesznek!
József nem volt rest, követte Ura parancsát Így telepedtek le az Alexiánus Testvérek Győrújbaráton. Lássuk csak, mennyi jót adott lsten az egy rossz helyett! A rend megtelepülésének lelki-hitbéli hasznát talán még csak nem is sejtjük. A kolostor megépítéséhez a telket a nagybaráti egyházközség eladta, a vételár a nagybaráti templom felújításához éppen kellett, persze még adományokra is szükség volt hozzá.
A rend további fejlődésének biztosításához szüksége volt a rendnek további telekre. Így megvette a kisbaráti parókia kevésbé használt kertjét és a volt katolikus iskolát, amely megteremtette a lehetőségét a kisbaráti templom felújításának. Így Kisbaráton és Nagybaráton mindkét templom szépen tatarozásra került.
Mi a dolgunk ezek után kedves testvérek? Hálát adni a jó Istennek a gondviselésért, és kérni az Urat, segítse József szolgáját a kolostor benépesítésében és a Szent Erzsébet Otthon életének működtetésében.
Győrújbarát, 2009.04.29. - P. Bausz András